A móri borvidék borai fehérborok, a meghatározó fajta Ezerjó mellett a Leányka, a Tramini, a Rizlingszilváni, a Zöldveltelini és a Királyleányka a leggyakoribb szőlőfajták.

A móri bor alatt országszerte ma is a „Móri Ezerjó”-t értik, a jó termelőhely és a kiváló fajta szerencsés találkozásának „eredményét”. A szőlőfajtát hazánk­ban több helyen termesztik, de igazi otthonra a Móri-árokban, a Vértes dűlőin talált.

A filoxéra-vész az 1875-80 közötti években elpusztította a móri borvi­dék ültetényeinek jelentős részét, az ezt követő újratelepítés során lett az Ezerjó Mór fő szőlőfajtája. Egyes ampelográfusok szerint a ka­pucinusok hozták ide ezt a fajtát, má­sok szerint ez egy régi magyar szőlő­fajta, mai kifejezéssel „hungaricum”.

A móri bor, így az Ezerjó is kemény, későn érő bortípus. Az első két évben nem sokat árul el magáról, a harmadik évben fejlődik ki teljes ere­jében, s ekkor érződik igazán egyéni íze és zamata. Kedvező időjárás esetén a szőlőfürtök aranysárga színűre érnek és csodálatos zamattal rendelkeznek. Előfordul, hogy különlegesen jó időjárási viszonyok között aszúszemek is szed­hetők: az ilyen töppedt szőlőszemekből aszúbor készíthető, amely a tokajival is vetekszik.