Wekerle Sándor Mór szülötte, életének első 11 évét töltötte a településen.
Wekerle Sándor második miniszterelnöksége idején az akkor nagyközségi címet kapott Mór polgárosodását, járási közigazgatási központtá alakulását elsősorban a nagyberuházások terén segítette.
Segítségével és közreműködésével épült meg Móron a Millenniumot követő években
- a Mór Vidéki Takarékpénztár épülete (1904)
- a Községháza és Járásbíróság épülete (1910)
Ennek állított emléket a móri Wekerle Egyesület által 1998-ban, Wekerle Sándor születésének 150. évfordulója tiszteletére kiadott képeslap, amely a fenti épületeket, továbbá a mai Erzsébet téren található szülőháza rajzát mutatja be.
Életében, majd halála után a rendszerváltásig Wekerle Sándor szülőhelyén nem kapott méltó elismerést. Ezt pótolta az 1990-ben megválasztott képviselő-testület, amely a település egyik főutcáját róla nevezte el, majd Wekerle Sándornak 1993-ban posztumusz díszpolgári címet adományozott.
2002-ben épült meg a város új többfunkciós közösségi- és sportlétesítménye, amelyet Schmidt Ferenc polgármester javaslatára Wekerle Sándor Szabadidőközpont néven adták át a nagyközönségnek.