Nagy öröm érte idén a Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola 7. osztályos tanulóit.
Az elmúlt tanévben benyújtott pályázaton, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. írt ki, és a „Határtalanul" program keretében valósult meg, jelentős összeget nyertek. A támogatás felhasználásával elutazhattak Szlovákiába, hogy a „Felvidéki váremlékek" című kirándulásuk keretében bejárhassák a magyarlakta településeket, megnézhessék a nevezetességeket, valamint megismerkedhessenek egy magyar iskola tanulóival, és közös programok, játékok során minél többet megtudhassanak egymásról.
A kirándulás nagyszerűen sikerült.
Remekül éreztük magunkat, jártunk Bősön, Deákiban, Galántán, Nagyszombatban és Pöstyénben. Megmásztuk Beckó várát, megcsodáltuk a trencséni várat és az annak idején Magyarország kapujának nevezett Dévényt. Gímesben megismerkedtünk a magyar iskola tanulóival, átadtuk az ajándékainkat és jót fociztunk velük. Még aznap utolsó erőnkkel felkapaszkodtunk a Báthoryak ősi várába Csejtén. Másnap Pozsony következett. Bejártuk a gyönyörű Óvárost, megcsodáltuk a mókás szobrokat, fagyiztunk egyet, majd elbúcsúztunk idegenvezetőinktől, és kényelmes buszunk néhány óra alatt hazarepített bennünket.
A programokat, az idegenvezetést, a szállást és az utazást a Talabor 2007 Utazásszervező Kft. szervezte meg számunkra nagyszerűen. Felejthetetlen volt ez a három nap.