|
Hol vagyok: Művészeti élet | Színjátszás
Színjátszás.
|
Színházi alkotótáborVI. Móri Színházi alkotótábor Tovább olvasás!
Színházi alkotótábor2004-ben hivatásos művészek és rendezők irányításával Móron első ízben rendeztek országos színházi alkotótábort. A móri születésű Szántó Péter, a kecskeméti színház színésze vállalta a szervezés feladatát, Adamkó Fanni drámapedagógus és Bori Tamás színész pedig a tréningek vezetését és a rendezést. Záróelőadásként a fiatalok a móri Zenepavilonban nagy sikerrel adták elő Frederico Garcia Lorca és Örkény István műveit. A szinházi alkotótábor sikarét jelzi, hogy 2005-ben a második és 2006-ban a harmadik színházi tábor során összeállított műsoruk már a Bornapok hivatalos programjai közé is bekerült. Tovább olvasás!
Amatőr színjátszás Egy baráti társaságból kinőve Hu-Mór-kák néven 1998-ban alakult meg az a móri amatőr színjátszó kör, amelyben a fiatalok saját szórakozásuk mellett a kultúra ápolását is fontosnak érezték. Gyerekműsoruk mellett Plautus Bögre című komédiáját, majd Molnár Ferenc Ibolya című vígjátékát is előadták a nagyközönség előtt. A társaság tagjai több móri ünnepség színvonalát emelték irodalmi összeállításaikkal. Tovább olvasás!
|
|
|