|
Hol vagyok: Önkormányzat | Rendeletek 1993
Rendelet 30/1993./IX.30./.
|
Mór Város Önkormányzatának 30/1993./IX.30./ Ök.rendeletea díszpolgári cím, valamint a Pro Urbe Emlékérem alapításáról és adományozásának rendjéről (módosításaival egységes szerkezetben 2001. 05. 01-i állapot szerint) Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 1. §. /6/ bekezdése alapján, Mór Város Önkormányzata attól a céltól vezérelve, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket és szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse, valamint személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve állíthassa példaként a jelen és az utókor elé MÓR VÁROS DISZPOGÁLRI CÍMET valamint PRO URBE EMLÉKÉRMET alapít, s ezen elismerések adományozásának feltételeit és az eljárás rendjét a következő rendeletben szabályozza: A díszpolgári cím 11. §.
- "Mór Város Díszpolgára" cím adományozható annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak, aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával vagy egész életművével a városon belül, de országos vagy nemzetközi viszonylatban is általános elismerést vívott ki. Ezzel a címmel tüntethető ki az is, aki munkájával, példamutató emberi magatartásával járult hozzá a város fejlődéséhez, jó hírnevének öregbítéséhez.
- Díszpolgári cím évente legfeljebb egy adományozható.
- A díszpolgári címhez a város címerével és a címer fölött "Mór" felirattal, belül évszámmal ékesített - 15 gramm 14 karátos arany értékével meghatározott- arany pecsétgyűrű, továbbá külön e célra készített díszoklevél és emlékplakett jár.
- A díszpolgári cím az elismerésére érdemes személy elhalálozása esetén posztumusz jelleggel is adományozható. Ebben az esetben az elismerés átvételére a legközelebbi hozzátartozó jogosult.
2. §. - A város díszpolgára az adományozástól kezdve viselheti a kitüntető címet, valamint élvezheti azokat a kiváltságokat, amelyek e rendelet szerint a diszpol-gárokat megilletik.
- A város díszpolgára
a./ tanácskozási joggal részt vehet a képviselő-testület ülésein, b./ az önkormányzat által rendezett minden ünnepségre hivatalos és a lehetőségek szerint ezen meg-különböztetett hely illeti meg, 2c./ külön felkérés alapján jogosult Mór Város Önkormányzatát delegációban képviselni, d./ díjtalanul látogathatja az önkormányzat valamennyi közművelődési és művészeti intézményét, valamint ilyen jellegű rendezvényeit, e./ elhalálozása esetén -családja beleegyezésével- az önkormányzat saját halottjának tekinti és ingyenes díszsírhelyet biztosít számára. A Pro Urbe Emlékérem 3. §.
- Pro Urbe Emlékérem adományozható azoknak a személyeknek, társadalmi vagy gazdasági szerve-zeteknek, akik vagy amelyek a város fejlesztésében, a társadalmi szociális, kulturális és gazdasági élet bármely ágazatában kiemelkedően hasznos munkát végeztek és ennek révén a város értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el.
- Pro Urbe Emlékérem évente legfeljebb kettő adomá-nyozható.
- A Pro Urbe díjhoz 30 ezer forint értékű tárgyjutalom, továbbá külön e célra készült, a város címerével ékesített díszoklevél és bronzplakett jár.
- A Pro Urbe díj posztumusz jelleggel is adományoz-ható, mely esetben a díj átvételére a legközelebbi hozzátartozó jogosult.
Az elismerések adományozásának rendje 64. §. - A kitüntető címet és díjat Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete adományozza.
- Díszpolgári címet és a Pro Urbe Emlékérmet (továbbiakban együtt: elismerés) évente az önkormányzat által rendezett Móri Bornapok megnyitó ünnepségén kell átadni.
- Az elismerések odaítéléséről a képviselő-testület minősített többséggel dönt.
- (4) A kitüntető címek és díjak átadására a képviselő-testület a polgármestert hatalmazza fel.
- Az elismerések átadását megelőző eljárás lefolytatásával a képviselő-testület a polgármestert bízza meg -a (9) bekezdésben foglaltak mellett.
- A polgármester felhívására, az elismerések adományozására javaslatot tehetnek: egyének, a városban működő pártok, társadalmi szervezetek, közalapítványok, egyházak és intézmények. A polgármester idevonatkozó felhívását a helyi sajtóban évente április 30-ig teszi közzé.
- A javaslatokat minden évben legkésőbb május 31-ig kell a polgármesteri hivatal humánügyi irodájának megküldeni.
- A polgármester -előzetes bizottsági véleményezéssel- a címadományozási javaslatot
- díszpolgári cím esetén az első három személyre, - Pro Urbe díj esetén az első 4 személyre vagy szervezetre vonatkozóan rangsorolva terjeszti a képviselő-testület elé -évente legkésőbb június 30-ig. - Az (5) - (8) bekezdésben meghatározott feladatokat a polgármester helyett -annak megbízásából- az alpolgármester is elláthatja.
Az elismerések visszavonása 5. §.
- A díszpolgári cím és a Pro Urbe Emlékérem vissza-vonható, ha az elismerésben részesített személy arra érdemtelenné válik.
- Érdemtelen az elismerésre különösen az, akit a bíróság a közügyek gyakorlásától jogerősen eltiltott. Ebben az esetben az elismerést vissza kell vonni.
- Az elismerés visszavonásról a képviselő-testület minősített többséggel dönt.
Vegyes rendelkezések 6. §.
- Az elismerésben részesített személyekről és szerve-zetekről a polgármesteri hivatal nyilvántartást vezet és gondoskodik a 2. §. (2) bekezdésében foglalt rendel-kezések érvényesüléséről.
- Az elismerések és juttatások költségeinek fedezetét a hivatal éves költségvetésében kell biztosítani.
Zárórendelkezések 7. §.
- Ez a rendelet 1993. október 1. napján lép hatályba.
- A kitüntető cím és díj 1993. évtől adományozható első
alkalommal és 1994. december 31-ig előkészítő bizottsági javaslat nélkül. - Az e rendelet alapján elismerésben részesült szemé-lyek és szervezetek felsorolását a függelék tartalmazza, amelyet az újabb címadományozásokkal
folyamatosan ki kell egészíteni. - A város díszpolgárainak nevét a városháza -nagyterem folyosói előterében elhelyezendő márványtáblán is fel kell tüntetni.
Mór, 1993. szeptember 28.
Schmidt Ferenc polgármester dr. Kutér László jegyző
Függelék a 30/1999/IX.30./ Ök. rendelethez Mór Város Díszpolgárai: - Wekerle Sándor móri születésű miniszterelnök
1993. (posztumusz) - P. Gaszner Imre kapucinus rendi szerzetes 1994.
- Dr. Penntz István orvos 1995. (posztumusz)
- Horváth István tanár 1995.
- Pisch József Mór község választott bírája
1996. (posztumusz) - Jürgen Sawahn városigazgató Freudenberg 1996.
- Lejtényi Győző tanár 1997. (posztumusz)
- Dr. Répásy István orvos, ny. kórházigazgató 1998.
- Dr. Kovalovszky Miklós tanár, irodalomtörténész
1998. (posztumusz) - Marianne Köppen és Harri Köppen megosztva
- Freudenbergi tisztviselők 1999.
- Mátrai Ferenc gimnáziumigazgató
2000. (posztomusz) - Dr. Zimmermann Ágoston akadémikus
2001. (posztomusz) Mór Városi Pro Urbe díj elismerésben részesültek:
- Nagy Benedek szobrászművész 1995.
- Stoffer Kálmán Wekerle S. Egyesület elnöke 1995.
- Móri Ifjúsági Fúvósegyesület 1996.
- a Vöröskereszt Móri Szervezete 1996.
- Elizabet Möllmann vállalkozó,
a Közművelődési Közalapítvány elnöke 1997. - Günter Möllmann vállalkozó 1997.
- Radó Antal Városi Könyvtár 1998.
- Schwartz Alajos nemzetiségi helytörténeti kutató
1998. - Dr. Bogyay László nyugdíjas orvos 1999.
- ALCOA Alapítvány alapítvány 2000.
- Lakatos Rudolf ügyvezető igazgató
tulajdonos cégvezető 2000. - dr. Schindele Vendel
- Rigó István nyugdíjas iskolaigazgató 2001.
|
|
|